Jövőorientált Vezetők Klubja - a Szövetség tagjai számára

A Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület célja útjára indítani a "Jövőorientált Vezetők Klubját", melynek munkájába az Egyesület Tagszervezeteinek első számú vezetőit várjuk. 

Egyesületünk régóta kiemelten fontosnak tartja, hogy a Kiválóság iránt elkötelezett első számú Vezetők számára tapasztalatcsere lehetőséget biztosítsunk, ezzel is segítve az egymástól tanulást és a tovább fejlődést. Nem utolsó sorban motivált minket a Klub létrehozására Shiba professzor 2009. évi látogatása illetve „Az áttöréses fejlesztés irányítása” című könyvének magyar nyelvű megjelentetéséhez kapcsolódó előadássorozata. Mind a könyv vonatkozó fejezetei, mind a szerző előadásai során többször hangsúlyozzák, hogy a világgazdasági környezet változásai makro és mikro gazdasági szinten vezetési kultúraváltást indokolnak. Ebben a változási folyamatban kiemelt szerepet játszik a szervezet első számú vezetője, aki vezetői képességeinél fogva erőteljesen érzékeny a környezet (gazdasági és társadalmi) változásaira, annak legapróbb jeleire is, valamint határozott jövőképpel rendelkezik. Ahogy a könyvben is olvasható: „Az átalakításhoz jövőkép kell, ami azonban nem elvárás a hagyományos vezetőkkel szemben és kevesek számára természetes. Éppen ezért azokat, akik átalakítások vezetői, „jövőorientált vezetőknek hívjuk” (42.o.)

Shiba professzor könyvében nem csak definiálja a jövőorientált vezetőt, de nyolc pontban meg is fogalmazza azokat az alapelveket, melyek meglétét fontosnak tartja az ilyen típusú vezetők esetében.

Szeretnénk, ha a CEO Klub a jövőben támogatást tudna nyújtani - a résztvevő tagok aktív együttműködésén keresztül - a fenti vezetési szemléletváltás értelmezéséhez illetve elindításához. 

További információ: Sugár Karolina, info@kivalosag.hu vagy 06-30-9544 888