A Szövetség a Kiválóságért közhasznú Egyesület a 2009. évi Nemzeti Minőségi Díj díjátadó ünnepségén adta át első alkalommal az általa alapított „Best Practice Excellence Diploma” elismerést.
Az elismerési forma célja szervezeti jó/legjobb gyakorlatok (best practice), illetve egyéni kiváló (excellence) szakmai teljesítmények elismerése. Az új elismerési formával az alapító nem a teljes szervezeti kiválóságot kívánja minősíteni, hanem a példaértékű gyakorlatok, módszerek, eljárások alkalmazását elismerni. Ezzel is támogatni szeretné azok széles körben való megismerését, továbbadását, elterjedését.
Az oklevél formájában elnyerhető elismerést a jövőben mind egyének, mind vállalkozások, szervezetek megkaphatják a profitorientált és nonprofit szektorból egyaránt.
Az elismerést az alapító egyrészt adományozhatja - első sorban egyén esetében – tagjai, szakmai partnerei ajánlása alapján, másrészt odaítélheti az elismerési forma elnyerésére érkező jelentkezés alapján.
Az alapító a jövőben törekszik arra, hogy az elismerési formát társadalmi, szakmai szervezetek ajánlása alapján, azokkal közösen is adományozza.
Az alapító lehetővé teszi, hogy az általa, illetve partnerei által meghirdetett egyéb minőségügyi pályázatokhoz kapcsolódóan (pl. Elkötelezettség a Kiválóságért, Elismerés a Kiválóságért, oktatási, közigazgatási, regionális minőségi díjak, stb.) az elismerési forma elnyerhető legyen.
Az alapító Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület 2009-ben „Best Practice Excellence Diploma” elismerést adományozott a Kiválóság Kultúra magyarországi terjesztéséért az alábbiaknak:
További információ: Szabó Kálmán, info@kivalosag.hu vagy 06-30-5151297